Uzumaki Naruto (うずまきナルト, nyugaton Naruto Uzumaki?) a sorozat főhőse. Naruto volt az első szereplő akit Kisimoto megalkotott a sorozat számára. Naruto sok más sónen-szereplőt és azok karakterjegyeit egyesíti magában, köztük legmarkánsabban Son Goku, a Dragon Ball főszereplőjének hatása figyelhető meg benne. A sorozatban Naruto célja, hogy egyszer hokage váljék belőle, Avarrejtek falujának vezetője. Mivel Naruto teste azt a kilencfarkú rókadémont tartja fogságban, ami Naruto születésekor megtámadta Avarrejteket, emiatt a falu lakosai kiközösítették a fiút. Naruto hátrányos megkülönböztetését vidám és féktelen természetével ellensúlyozta és a történet előrehaladtával számos idegen és falujabeli nindzsával köt barátságot. Kapcsolata különösen szorosra, testvérire fonódik egyik csapattársával, Uchiha Sasukéval.
Uchiha Sasuke (うちはサスケ, nyugaton Sasuke Uchiha?) a 7-es Csapat egyik tagja. Kisimoto Naruto riválisának alkotta meg, egy „rideg zseninek” mely tulajdonság az író szerint a tökéletes riválist jellemzi. Szaszuke egyike klánja még élő tagjainak, a családjával saját testvére, Ucsiha Itacsi végzett. Szaszuke rideg és elzárkózó személyiség, akinek egyetlen célja, hogy megbosszulja családja halálát és végezzen testvérével. A sorozat elején a csapattársaival való kialakuló kapcsolatai, különösen Uzumaki Narutóval némiképpen háttérbe szorítják ezt a bosszúvágyat. Az Első rész folyamán Sasuke a testvérével való párharc során megalázó vereséget szenved, ami miatt elhagyja a falut, hogy az Orocsimaru nevű bűnözőtől szerezze meg azt a hatalmat, ami képessé teheti testvére legyőzésére. Csapattársai megpróbálják elszakítani barátjukat az Orocsimarutól, mely a Második rész egyik jelentős eseménysorozata.
Haruno Sakura (春野サクラ, nyugaton Sakura Haruno?) a 7-es Csapat egyetlen lány tagja. Kisimoto a sorozat hősnőjének szánta Szakurát, bár saját bevallása szerint nem igazán volt róla határozott elképzelése, hogy milyennek is kellene lennie egy ideális hősnőnek. Kisgyermekként Szakurát sok társa csúfolta, részben magas homloka miatt, mely adottságát Kisimoto hangsúlyozottan kiemelte a lány megjelenésében. Egyetlen gyermekkori barátja Jamanaka Ino volt. Idővel azonban a két barátnő egyre jobban eltávolodott egymástól, elsősorban azért mivel mindketten gyengéd érzelmeket tápláltak Ucsiha Szaszuke iránt. Az Első rész folyamán Szakura belehabarodik Szaszukéba és elutasítja Uzumaki Naruto közeledését. Miután Szaszuke elhagyja a falut, eltökéli, hogy meg fog erősödni és Cunadéval kezd edzeni. A Második részben már látványosan fejlődést mutat a kemény edzések hatására és Narutóval szemben is sokkal nyitottabbnak mutatkozik.
Hatake Kakasi (はたけカカシ, nyugaton Kakashi Hatake?) a 7-es Csapat vezetője, Naruto, Szaszuke és Szakura mestere. Kisimoto eredeti tervei szerint előbb szerette volna bemutatni Kakasit a sorozatban, mint ahogyan erre végül sor került. Az író lezser személynek alkotta meg őt, aki képes kordában tartani a 7-es Csapatot. Kakasi nem különösebben veszi komolyan vezetői szerepét, és rendszeresen elkésik. Egy melléktörténet tanulsága szerint, ez a hozzáállása annak az eredménye, hogy egykor szemtanúja volt egy csapattársa, Ucsiha Obito halálának. Obito halála előtt Kakasinak adta Saringan-szemét, de Kakasi emellett több tulajdonságát is felvette a baleset után, köztük azt is, hogy mindig elkésik. Obito Saringan-szemének köszönhetően Kakasi nindzsaként igen nagy hírnévre tett szert és Kakasi, „a másoló nindzsa” (コピー忍者のカカシ, Kopí Nindzsa no Kakasi?) becenevet kapta. Bár Kakasi a 7-es Csapat mind a három tagjának mentora, a történet előrehaladtával elsősorban Szaszuke kiképzésével kezd foglalkozni, akinek megtanítja a Csidori-technikát is. Ennek ellenére nem képes megakadályozni Szaszuke távozását a faluból és az Orocsimaruhoz való csatlakozását.] Ezek után a második részben Narutónak segédkezik, egy új "S" szintű dzsucu létrehozásában, Jamato segítségével. Ezek után Hatake Kakasi, Haruno Szakura és Uzumaki Naruto majdnem egyazon szinten állnak majd, és megalapítják a "Kakasi" csapatot, amin mindegyiküket, (Kivéve Narutót) dzsóninként kezelnek.
Orochimaru (大蛇丸, nyugaton Orochimaru?) a sorozat egyik legfőbb negatív szereplője. Orocsimaru vékony testalkatú, bőre pedig sápadt, melyel Kisimoto ki akarta hangsúlyozni a szereplő negatív mivoltát és látványosan megkülönböztetni a főhősöktől. Orocsimaru egykor Avarrejtek falujának nindzsája és a harmadik hokage tanítványa volt. A faluban töltött ideje alatt csapattárasaival, Dzsiraijával és Cunadéval Avarrejtek legerősebb harcosai voltak. A halhatatlanság megszerezése utáni megszállottsága azonban odáig fajult, hogy kísérleteket kezdett folytatni faluja más nindzsáin. Végül elmenekült Avarrejtekből és csatlakozott az Akacuki nevű bűnszervezethez.Miután rátámadt Ucsiha Itacsira, az Akacuki egy másik tagjára, elhagyta a bűnszervezetet is és megalapította saját faluját, Hangrejteket, hogy onnan próbálja elpusztítani egykori otthonát.Orocsimaru úgy érte el az áhított halhatatlanságot, hogy tudatát újabb és újabb gazdatestekbe helyezi át. A sorozatban az új gazdatestek, köztük Ucsiha Szaszuke testének a megszerzése Orocsimaru cselekedeteinek legfőbb hajtóereje.
Yamanaka Ino (山中いの, nyugaton Ino Yamanaka?) a 10-es Csapat egyetlen lány tagja és Haruno Szakura legjobb gyermekkori barátnője. A barátságot Szakura akkor szakította meg, mikor kiderült, hogy mindketten érdeklődnek Ucsiha Szaszuke iránt.Később ismét rendeződik kettejük kapcsolata, de a rivalizálás a két lány között továbbra is megmarad. Az animében, miután Szakura kezd kitűnni gyógyító technikájával, Ino Szakura segéde lesz, abban a reményben, hogy mint gyakorlott orvos-nindzsa nagyobb segítségére lehet barátainak és csapattársainak. A harcok során Ino tudatmódosító technikákat alkalmaz, mely során saját tudatát az ellenfél testébe helyezi át, és saját irányítása alá vonja azt. |